2025.02.06.
Február 4-én 16 fő részvételével megtartottuk a következő önismereti workshopunkat „Párkapcsolati játszóház” címmel.
Miután áttekintettük a párkapcsolatok jellemző fázisait, elmélyülést és kapcsolódást elősegítő feladatok, és játékos gyakorlatok révén kerültünk közelebb önmagunk és társaink érzéseihez.
A programsorozatnak még két állomása lesz az Ezüsthegyi Könyvtárban, és folyamatosan meghirdetjük őket a Szimacoaching eseményei közt.
2025.01.29.
A hétvégén újabb öröm ért. Egyik kliensem annyira elégedett volt azzal, amit a kapcsolati coachingjaink során kapott, hogy úgy érezte, huszonéves lányának is szüksége lenne a beszélgetéseinkre.
Külföldi tanulmányaihoz való visszatérése előtt a lány el is jött hozzám, és úgy döntött, hogy kintléte alatt online is szeretné folytatni az elkezdett munkát.
A legnagyobb elismerésnek érzem, ha egy anya rám bízza legféltettebb kincsét, a gyermekét!
Köszönet, élni fogok a bizalommal!
2025.01.20.
Január 17-én pénteken az Ezüsthegyi Könyvtárban 14 fő részvételével megtartottuk a „Konfliktusok hálójában” című programot. Az eredetileg előadás formájában meghirdetett rendezvényt a keddi, korai kötődésről szóló workshop nagy sikere után, a megrendelő kívánsága szerint ismét workshop jelleggel vezettük le.
A rövidített előadás után a rövid önismereti programban apró konfliktushelyzetek jöttek elő, melyekben felismertük a menekülést, a szembenézés nehézségeit és a döntés szabadságát. A résztvevők újabb élményekkel és tapasztalatokkal, valamint új mintákkal gazdagodhattak.
Az ingyenes programsorozat betekintő a Szimacoaching hosszabb, mélyebb önismereti programjaiba, melyek folyamatosan meghirdetésre kerülnek.
2024.11.15.
Kliensem gyakori élethelyzetben van.
Sikeres, aktív nyugdíjas, egyedülálló és magányos.
Szeretne társat, de nem szeretne együtt élni vele.
Szeretné megőrizni a magánszféráját, de meg is osztaná valakivel.
Olyan társra van szüksége, akivel tartalmas programokat látogathat, értékes beszélgetéseket folytathat, akit szerethet, és aki viszontszereti.
Akivel megértik egymást, vagy ha nem, vitatkozni is lehet vele egy jót.
2024.11.11.
Legújabb kliensem kolléga, maga is coach. Úgy érezte, most az életének olyan időszakát éli, amikor neki is nagy szüksége van egy segítőre.
Első találkozásunk után üzenetet küldött:
„Azt a visszajelzést szerettem volna adni, hogy abszolút ugyanúgy coacholunk, ugyanabban a stílusban, ugyanúgy személyes tapasztalatot is megosztunk, ugyanúgy rávetítő metódusokat is megosztunk, ugyanúgy a saját hibáinkat is fel tudjuk tárni, tehát a saját hitelességünk alapján működünk, és ugyanúgy adunk feladatot a másiknak a munkafolyamat végén, amivel tud dolgozni magán.
Az első beszélgetés az ugyanúgy nálam is hosszabb szokott lenni, mert fontos a feltárás, tehát ott még igazából nem is nagyon lehet, csak ha valaki nagyon kitisztázott, feltárt dologgal érkezik, akkor lehet szerintem megoldó metodikán gondolkodni, de az első az, hogy egy alapos feltárást lehessen végezni, és szerintem ez nagyon jól működött. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm, nagyon hasonlóan dolgozunk, várom a folytatást!”
Köszönöm szépen a visszajelzést!
2024.11.06.
Legutóbb egyik kliensem nagyobbik lánya járt nálam, édesanyja kérésére.
Nyitott, beszédes, egészséges önértékelésű családanya, aki részletesen rávilágított a családi viszonyokra, és a konfiktusok forrásaira a saját nézőpontjából.
Elbeszélései új fontos részleteket adtak hozzá ahhoz a képhez, ami édesanyjával és húgával történt eddigi találkozásaink alapján kialakult bennem.
Az családi viszonyok rendezésére irányuló coaching folyamat nagyot lódult a nyitottságának köszönhetően.
2024.11.01.
Tegnapi kliensemmel a halál és az elmúlás témájáról beszélgettünk.
Nemrég hunyt el az édesanyja, aki fontos szerepet töltött be az életében. Elmondta, hogy a kapcsolatuk ma is mintaként szolgál a számára, amit saját gyerekei időnként túlzott ragaszkodásnak élnek meg. A feléjük támasztott elvárások az eltérő élethelyzetből fakadóan kliensem belátása szerint sem tűnnek mindig reálisnak.
Úgy tűnik, a hosszan beteg férje halála után maradt érzelmi űrt szeretné betöltetni a lányaival, ám azok fókusza kisgyerekes anyaként és feleségként teljesen máshol van. Ebből kisebb-nagyobb konfliktusok adódnak, ami bántja kliensemet, aki csak családi szeretetre és összetartásra vágyik.
A konfliktuskezelés és a kommunikáció együttműködő modellje segítségével közelítettük meg a helyzetet, melyben nagy szerepet kap az empátia és a különböző szempontok, érzések és szükségletek nyílt kommunikációja.
A folyamatba kliensem kérése szerint bevontuk a két, kisgyermekeket nevelő anyukát is, akik új adalékokkal teszik teljesebbé a képet.
Kliensemet tegnap megkérdeztem arról, hogy hogyan szeretné, hogy a halála után emlékezzenek rá. Válaszában az odaadást és a gondoskodást említette, hozzátéve, hogy nem biztos abban, hogy most ez a két dolog jut a családja eszébe róla először.
Arra, hogy mi az, ami most először az eszükbe juthat vele kapcsolatban, a következő találkozónkon fogunk választ keresni.
Addig is, a másik lánya fog ellátogatni hozzám.
2024.08.26.
Szombat esti teaszeánszunk témája a csoporthoz tartozás vs. szabadság volt.
Áttekintettük az emberi csoportok jellegzetességeit és szerepét, a kitaszítottság következményeit, a csoporthoz tartozás jelzéseit, valamint a csoporton belüli összetartás, és a csoportok közti versengés és agresszió funkcióit.
A csoporton belül hogyan értelmezhető az egyéni szabadság?
Ezek a témák elvezettek a családban és a legkisebb nukleáris csoportban, a párkapcsolatban megélt szabadság és kötöttség témaköréig.
Érdekes, további kérdéseket is felvető beszélgetés volt. Folytatjuk!
2024.10.02.
Ma anya és lánya is járt nálam coachingon.
Érdekes volt megtapasztalni a nézőpontok és a fókuszok különbözőségét.
Látni, ahogy könny gyűlik össze egy két kisgyermekes anyuka szemében attól a kérdéstől, hogy: „És te hogy vagy?”.
Ez az a kérdés, amit rendszerint nem tesz nekik fel senki, még ők sem saját maguknak.
És az őszinte válasz szinte mindig az: „Nem jól.”
2024.09.27.
Kliensem a legutóbbi alkalommal egy sikersztorival érkezett!
Korábban konfliktuskerülőnek mondta magát, de szenvedett ettől.
Úgy érezte, hogy feladja magát, és alárendelődik a családjának, környezetének. Így a feszültség őt terhelte belülről, amivel nehéz volt mit kezdenie, mert úgy érezte, hogy nem kap elismerést.
A coachingon ennek kapcsán beszéltünk az önérvényesítő, asszertív kommunikációról, amit gyakoroltunk is.
Kliensem elindult a pozitív változás útján. Egy közepesen erős konflikushelyzetben egy baráti találkozó kapcsán a saját életében is bevetette az új tudását, és váratlan tiszteletet vívott ki ezzel magának.
Nagyon büszke vagyok rá!
2024.09.20.
Szeptember 13-án pénteken az Ezüsthegyi Könyvtár adott otthont az Egyedül nem megy? című előadásomnak, melyen 17-en vettek részt.
Az egyedüllétről a résztvevőknek különféle gondolatok jutottak az eszébe, melyekkel az előadásban is foglalkoztunk.
Ízelítőül álljon itt néhány példa: halál, kirándulás, szakítás, erő, közösségkeresés, élet, elfoglaltság, szabadság, megoldás, kapcsolatok, társas magány, önismeret, csend.
Neked mit jelent az egyedüllét? Hogy vagy magadban?
Mi a különbség az egyedüllét és a magány között? Mikor vagy magányos? Szeretnél-e változtatni rajta?
Ha ezek a témák foglalkoztatnak, jelentkezz egyéni coachingra, vagy figyeld a következő csoportos coaching időpontját!
2024.09.05.
Kliensem úgy érzi, hogy a gyerekei eltávolodtak tőle, különösen az egyik. Pár éve egyedül maradt, így különösen igényelné tőlük a figyelmességeket, amiket csak kérésre kap meg.
Ezzel a helyzettel dolgoztunk, és sokat haladtunk a megértésben, elfogadásban és a kezelésében.
2024.08.26.
Az egyedüllét sokszor félelmetes. Ennek nem csak praktikus okai vannak, de sokkal mélyebb, evolúciós eredete is fellelhető. A társhoz, a családhoz vagy egyéb csoportokhoz tartozás igénye belénk kódolt program.
A modern világ azonban egyre individualistább, énközpontúbb, az egyéni sikerekre és eredményekre fókuszált. A társas igényeink nagy részét kielégíti a közösségi média, és ezzel párhuzamosan romlanak a társas készségeink, a valódi kommunikációra és az együttműködésre való törekvés. Ez elmagányosodáshoz, és különféle pszichés és pszichoszomatikus betegségek elterjedéséhez, valamint függőségekbe meneküléshez vezet.
Sosem vagyunk valóban egyedül, mindenkit emberek vesznek körül, mégsem tudunk sokszor valódi kapcsolódást megélni velük. Mi az oka ennek? Mi lehet a kiút a társas magányból? Ezeket a kérdéseket jártuk körül szeptember 13-án pénteken 18 órától az Ezüsthegyi Könyvtárban.
2024.07.25.
Tegnapi kliensem a családi konfliktusokat szeretné jobban kezelni.
Generációs különbségek miatt nagyon másként látnak dolgokat a közeli családtagjaival, ami sok feszültséget okoz köztük.
Az asszertív kommunikációt hívtuk segítségül, hogy a különféle nézeteltérésekhez empatikusan, mégis önérvényesítően tudjon viszonyulni.
Minden esetben arra törekszem, hogy a kliensem csak ne szabályokat tanuljon meg, hanem értse meg a mögöttes okokat, a belső folyamatokat modellező elméleteket, ezáltal rugalmasan, és a helyzettől függően tudja alkalmazni őket. A megszerzett ismereteket több formában megismételjük, hogy rögződjenek, majd átültetjük a gyakorlatba, be is gyakorolva azokat.
Izgalmas és élvezetes folyamat, mely segítségével a kilátástalan helyzetekből is nyílik kiút.
2024.07.03.
Mai kliensem a családi viszonyait szeretné rendbe hozni.
Ennek érdekében részletesen ránéztünk a viselkedéstípusokra, és megbeszéltük, hogy mindenki azt tekinti normálisnak, ahogyan ő működik, és a konfliktusok forrása sokszor az, hogy nem értjük a másik működését és motivációit.
Ezért nagyon hasznos megismerni a különféle viselkedési típusokat, és megérteni azt, hogy senki mást nem tudunk megváltoztatni, csak saját magunkat, és ahogyan mi változunk, úgy változik velünk lassan a környezetünk is.
Azon viszont ne lepődjünk meg, hogy ahogy minden változást, először ezt is ellenállással fogják fogadni. A pozitív hozzáállás és a kellemes tapasztalatok azonban feloldják az ellenállást, és megindul a flow, az áramlás az emberi kapcsolatokban.
2024.06.27.
Mai kliensemmel a negatív érzéseiről beszéltünk.
A folyamat elkezdésekor nagyon sokszor adott hangot a haragjának, több személlyel kapcsolatban is. Ez azóta sokat enyhült benne.
Így újra megindulhatott a párbeszéd a lányával, és megszűntek a végletes veszekedések a párjával.
Kielemeztük két olyan személlyel kapcsolatos negatív érzelmeit, akik nem tartoznak szorosan a családjához. Belenéztünk az ő helyzetükbe, és ha azonosulni nem is, de empatikusabban rájuk tekinteni már sikerült.
Óriási előrelépés a ilyen rövid időn belül!
2024.06.25.
Új kliensem a Mitől félsz? című előadásom után jelentkezett be hozzám.
Azt mondta, ismer más coachot is, de velem érzi azt a lelki közelséget, hogy meg tudjon nyílni.
Örülök neki, hogy engem választott.
Az élettörténetében valóban sok közös pont rajzolódott ki. Az emberek találkozása sosem véletlen.
2024.06.24.
Kliensem azzal a beismeréssel kezdte az ülésünket, hogy nem csinálták meg a házi feladatot, mert amikor az asszertív kommunikációt kellett volna gyakorolniuk a párjával, az mindig nevetésbe fulladt.
Ezáltal épp a legfontosabb lépést, a nulladik pontot sikerült gyakorolniuk: kiléptek a vitás helyzet okozta haragból, és ahogy a feladatra koncentráltak, kívülről tekintettek magukra, így a negatív érzelmek átfordultak pozitív, játékos vidámságba.
Éppen erről beszéltem kliensemnek a megelőző ülésen: a Berne-féle énállapotokról. A tranzakciót az énállapotok között sikerült is megvalósítaniuk.
Gratulálok az el nem végzett házi feladathoz! Megcsináltátok! Menni fog máskor is!
2024.06.20.
Legutóbbi coaching ülésünkön kliensemmel a kapcsolatait vettük sorra.
Sok-sok veszteség és harag merült fel, többszöri sírással kísérve, hiszen épp a korábbi életét zárja le, értékeli, gyászolja.
Ez egy szükségszerű lépcsőfoka annak, hogy túllépjünk a múltbeli eseményeken és működéseken, és egy új életet, új életformát alakítsunk ki.
A coachként azzal tudok ehhez hozzájárulni, hogy segítem a múlt értelmezését, a káros minták felismerését, új működési mintákat mutatok meg, majd begyakoroltatom azokat és segítek beépíteni őket a mindennapokba.
Néha fájdalmas, de felszabadító folyamat!
2024.06.10.
Kliensem úgy érzi, hogy alacsony az önbecsülése. Ezért korábban mindig alárendelődött másoknak. Az anyjának, a társának, a gyerekeinek. Igyekezett nekik mindent megadni, és mindentől megóvni őket.
Nem foglalkozott eleget a saját igényeivel, inkább a gyerekeiért élt. Még a betegsége alatt is az lebegett a szeme előtt, hogy ők a legkevésbé sérüljenek a helyzettől.
A coaching folyamat során ráébredt, hogy saját magát helyezi az utolsó helyre a kapcsolataiban, és anyagilag is a párjára támaszkodik. Megrekedt egy gyermeki függőségben. Ezen a témán dolgozunk tovább
2024.05.27.
A kliensem évtizedekig elsősorban anya volt.
Az egész élete a gyerekei körül forgott, az anyagi biztonságot az első férje bőségesen megteremtette. A látszólagos idillt a háttérben egy rejtett párkapcsolati titok mérgezte. Ennek felszínre kerülése sokkolta a családot és a környezetet, és azonnali váláshoz vezetett.
Egy pillanat alatt szertefoszlott a régóta dédelgetett álom. A család széthullott, és mindenkinek egyesével hatalmas feldolgozni való terhei váltak nyilvánvalóvá.
Kliensem mindeközben nem csak az érzelmeivel, de az életéért is küzdött, így gyermekei egyszerre veszítettek el mindent, ami addig biztonságot jelentett a számukra. Apát, anyagi jólétet, támogató anyát, családot, hagyományos szerepmintákat, jövőképet.
A nehéz helyzetben barátnők, sorstársak, egy új férfi karjai és egy segítő jelentették a kapaszkodót kliensem számára, és másodszor is ő nyert a betegséggel szemben. Később felismerte, hogy a férfi, akibe kapaszkodott, nem megbízható partner, ezért a szakember segítségével kilépett ebből a kapcsolatból.
Nem sokkal később ismerkedett meg a második férjével, akivel hamar összekötöztek. Még alig ismerték egymást, és egy bizonyos életterületről az együtt töltött évek alatt sem szállt fel a homály. A férfi bizonyos dolgokról nem beszélhet, viszont folyton vannak olyan jövőbe mutató kecsegtető ígéretei, amik motivációt és új lendületet adnak a kapcsolatnak. Ezek azonban különböző okokból rendre nem teljesülnek. Ebből származik a legtöbb vita és feszültség, az amúgy idillinek tűnő, mély érzésekkel teli párkapcsolatban. Ebbe a helyzetbe kliensem az évek során beletörődött.
Ami ennél sokkal nagyobb problémát okoz neki, az, hogy a gyerekeivel gyakorlatilag megszakadt a kapcsolata. Ha van is, akkor is inkább fájdalmat okoz, mert haragszanak rá, hibáztatják, amiért hirtelen kilépett az életükből, és új családjával egy másik országba költözött. Ők a saját fájdalmaikkal, és a saját életük nehézségeivel vannak elfoglalva, és nem értik meg az anyjuk döntéseit. Ez a helyzet a kliensem szerint 10-es skálán 100-as fájdalmat okoz a számára, ezért azonnali beavatkozást igényelt.
A párbeszéd az egyik gyerekkel írásban megindult, így mindenki háborítatlanul tudta kifejezni, hogy mi az, ami belülről feszíti. A levélváltások közötti idő alkalmat nyújt a leírtak befogadására, feldolgozására, és a saját érzések tudatosabb szavakba öntésére. Ezen a csatornán keresztül elkezdtek feloldódni az elfojtott feszültségek.
Fontos előrelépés történt a korábbi elzárkózáshoz képest.
A kliensem évtizedekig elsősorban anya volt.
Az egész élete a gyerekei körül forgott, az anyagi biztonságot az első férje bőségesen megteremtette. A látszólagos idillt a háttérben egy rejtett párkapcsolati titok mérgezte. Ennek felszínre kerülése sokkolta a családot és a környezetet, és azonnali váláshoz vezetett.
Egy pillanat alatt szertefoszlott a régóta dédelgetett álom. A család széthullott, és mindenkinek egyesével hatalmas feldolgozni való terhei váltak nyilvánvalóvá.
Kliensem mindeközben nem csak az érzelmeivel, de az életéért is küzdött, így gyermekei egyszerre veszítettek el mindent, ami addig biztonságot jelentett a számukra. Apát, anyagi jólétet, támogató anyát, családot, hagyományos szerepmintákat, jövőképet.
A nehéz helyzetben barátnők, sorstársak, egy új férfi karjai és egy segítő jelentették a kapaszkodót kliensem számára, és másodszor is ő nyert a betegséggel szemben. Később felismerte, hogy a férfi, akibe kapaszkodott, nem megbízható partner, ezért a szakember segítségével kilépett ebből a kapcsolatból.
Nem sokkal később ismerkedett meg a második férjével, akivel hamar összekötöztek. Még alig ismerték egymást, és egy bizonyos életterületről az együtt töltött évek alatt sem szállt fel a homály. A férfi bizonyos dolgokról nem beszélhet, viszont folyton vannak olyan jövőbe mutató kecsegtető ígéretei, amik motivációt és új lendületet adnak a kapcsolatnak. Ezek azonban különböző okokból rendre nem teljesülnek. Ebből származik a legtöbb vita és feszültség, az amúgy idillinek tűnő, mély érzésekkel teli párkapcsolatban. Ebbe a helyzetbe kliensem az évek során beletörődött.
Ami ennél sokkal nagyobb problémát okoz neki, az, hogy a gyerekeivel gyakorlatilag megszakadt a kapcsolata. Ha van is, akkor is inkább fájdalmat okoz, mert haragszanak rá, hibáztatják, amiért hirtelen kilépett az életükből, és új családjával egy másik országba költözött. Ők a saját fájdalmaikkal, és a saját életük nehézségeivel vannak elfoglalva, és nem értik meg az anyjuk döntéseit. Ez a helyzet a kliensem szerint 10-es skálán 100-as fájdalmat okoz a számára, ezért azonnali beavatkozást igényelt.
A párbeszéd az egyik gyerekkel írásban megindult, így mindenki háborítatlanul tudta kifejezni, hogy mi az, ami belülről feszíti. A levélváltások közötti idő alkalmat nyújt a leírtak befogadására, feldolgozására, és a saját érzések tudatosabb szavakba öntésére. Ezen a csatornán keresztül elkezdtek feloldódni az elfojtott feszültségek.
Fontos előrelépés történt a korábbi elzárkózáshoz képest.
2024.05.23.
Legújabb kliensem külföldön él.
Egy férfival költözött ki, egész itthoni életét, családját hátrahagyva. A csodás élet ígéretéből azonban eddig szinte semmi sem jött össze. Egyre inkább beszűkülve érzi magát, az életét, a lehetőségeit. Mindezt egy rettegett betegség árnyékában.
Úgy érzi, hogy a férjétől érzelmileg rengeteget kap, és a kapcsolat létét sosem kérdőjelezné meg, de egyre kilátástalanabb a jövőt illetően.
Egy ilyen szorult helyzetből igyekszünk kiszabadítani a kliensemet, aki nagyon akarja a változást, ezért szorgalmasan írja a házi feladatokat, hogy gyorsabban tudjunk haladni.
Ez már kiváló kezdet!
2024.04.30.
Kliensem vasárnap 141/92-es vérnyomással és 87-es pulzussal, és saját vérnyomásmérőjével érkezett a külön kért alkalomra, annyira rosszul volt.
A sok apró kis és közepes stressz a munkahelyén és a magánéletében összeadódott, és félt, hogy hamarosan kórházba kerül miatta.
Elmondta, hogy egy ideje már úgy érzi, hogy nem jó irányba tart, mindent gyűlöl, és nincs energiája. Elhatározta, hogy ki akar kerülni az ördögi körből.
Ezért a coachingot egy vezetett meditációval folytattuk.
A meditáció után megosztotta a felismeréseit.
Rájött, hogy a düh belülről rombolja, és bár rövid távon előre viszi, hosszú távon elveszi az energiáját. Ezért érzi magát folyton erőtlennek.
Ha inkább elkezdi szeretni az embereket, akkor nem tudják őt bántani. A szeretet az az energia, amivel el tudja érni a céljait, és arra is ráébredt, hogy csak azzal érdemes foglalkoznia.
Hétfőn a következő üzenetet kaptam tőle: „ A vérnyomásom normalizálódott fokozatosan tegnap óta. És írtam is."
A meditáció során volt egy instrukció, hogy gondoljon arra, akit a legjobban szeret. Az anyukája jutott az eszébe, akivel együtt él.
Emiatt azonban még nem nőtt fel teljesen. Sokáig nem fogta fel a súlyát a cselekedeteinek és sok ostobaságot csinált. A nincstelenségtől való félelem vezérelte, de most életében először azt helyezte előtérbe, hogy mi az, amit szívesen csinál.
Szerinte a pénz sok gondot megold, de akkor kerülnek elő a valódi problémák. Mindenkinek azt kívánja, hogy legyen híres és legyen gazdag, mert akkor megtapasztalná, hogy nem ez a lényeg.
Rájött arra is, hogy írnia kell. Filozófiai, pszichológiai témákról. Ez tartja őt flow-ban, és többek közt ez fogja átsegíteni az élete nehézségein.
2024.04.27.
Legújabb kliensemmel a párkapcsolatról beszéltünk.
Kifejtette, hogy számára a párkapcsolat az egymással való törődésről szól, amiben az egyenrangúság is fontos. Úgy gondolja, hogy egy kapcsolatban mindkét félnek az a szerepe, hogy ismerje meg a másikat, és tegyen érte.
Elmondta, hogy a közös minőségi időtöltéstől érzi leginkább, hogy szeretik, és arra vágyik, hogy a leendő párjával egy hullámhosszon legyenek, és jól megértsék egymást. Már nem szeretne sem az anyuka, sem a munka után kullogni a fontossági sorban.
Szeret jól élni, de főleg a biztonság, a béke és a lelki nyugalom az, amit szeretne megteremteni a kapcsolatában. 5 pontban azt is megfogalmazta, milyennek képzeli el az ideális társat.
Bízom abban, hogy egy év múlva, amikor visszaolvasom majd neki ezt a listát, ő is úgy fogja érezni, hogy megtalálta, amit keresett, mint az egyik első kliensem évekkel ezelőtt.
2024.04.21.
Ma már tudjuk, hogy nem a gondolkodás képessége, nem is a kommunikáció képessége, hanem a beszéd képessége különböztet meg bennünket az állatvilágtól.
A politikai párbeszéd terepe a diplomácia. A diplomatikus viselkedés lényege az asszertivitás, nem a domináns agresszió és nem is a szubmisszív behódolás.
Az asszertív viselkedés olyan érdekérvényesítés, amely figyelembe veszi a másik fél érdekeit is, és ezáltal megőrzi a jó kapcsolatot.
2024.03.24.
A megújulás témájában meghirdetett összejövetelünkön összesen kilencen voltunk. Személyesen hatan, online pedig ketten vettek részt. Egyikőjük Veszprém megyéből, másikuk pedig Németországból csatlakozott hozzánk!
A teázás után a programot egy rövid gondolatébresztő beszélgetéssel kezdtük arról, hogy mennyi hasonlóság található a magyar, a bolgár és a perzsa tavaszköszöntő hagyományok között, a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődő perzsa újév kapcsán. Ennek apropóján tekintettünk rá arra, hogy a résztvevőknek milyen életterületein aktuális a megújulás.
A beszélgetés a résztvevők nyitottságának köszönhetően igen elmélyült, és a kezdetben idegen emberek közt hamar kirajzolódtak a közös pontok.
Összességében nagyon-nagyon érdekes, inspiráló és gondolatébresztő beszélgetések folytak, amiket nehéz volt befejezni.
A visszajelzések alapján már tervezzük a folytatást!
2024.03.04.
Kliensem már 5 éve kínlódott, mert nem tudta eldönteni, hogy meg akar-e felelni egy, a nőkkel szemben támasztott általános elvárásnak, vagy nem.
Emiatt az egész élete elakadt, mert gyerekkora óta azt tanulta meg, hogy az elvárásoknak meg kell felelni, ha nem, nagy baja lesz belőle. Pedig már gyerekként is szerette a saját útját járni, emiatt kilógott a társai közül. Sokat volt egyedül, és ilyenkor olvasott.
Januárban mélyponton volt, értelmetlennek érezte az életét. Nehezen bírta, hogy olyan dolgokat kell csinálnia, amiket nem akar.
Azóta rádöbbent arra, hogy szabad akarata van, és ő döntheti el, hogy mit kezd az életével. Saját értéke van emberként, és önmagát kell megvalósítania. Ezáltal lezárta azt az utat, ami nyomasztotta, megszabadult a társadalmi elvárás terhétől, és lett saját jövőképe.
Ezzel egyidejűleg egy komoly egészségügyi problémája is rendeződött. A párkapcsolatára is elkezdett más szemmel tekinteni. Összességében több pozitív változás is elindult az életében.
2024.02.26.
Évek után végre újra személyesen találkozhattak a szakmabeliek az EMCC Magyarország (Európai Mentoring és Coaching Szervezet Magyarországi Egyesülete) februári szakmai műhelyén, melynek témája ”A coach alkimista vegykonyhája” volt.
A műhelyt Dr. Piczkó Katalin vezette, akinek a tréningjein váltam magam is coachcsá, így kellemes érzéssel mentem ismét a jó hangulatú és intenzív felismeréseket hozó képzések helyszínére.
A programon a következő témát jártuk körbe közösen, kisebb csoportokba rendeződve: Mitől történik meg a transzformáció, az áttörés a coaching során? Mi a változás titka? Mi működik, és mitől?
Kati Irwin D. Yalom idézetével vezette fel a témát: „A legfontosabb, amit más terapeutákkal együtt magam is tehetek, hogy autentikus gyógyító kapcsolatot ajánlok a páciensnek, amelyből ő azt hasznosít, amire szüksége van. … Mivel pontosan soha nem tudhatjuk, hogy hogyan segítettünk, nekünk, terapeutáknak meg kell tanulnunk békében együtt élni e rejtéllyel, míg a pácienst elkísérjük az önfelfedezés útján.”
A műhely célja az volt, hogy mégis igyekezzünk betekintést nyerni abba, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak, mi hozta el az áttörést egy-egy coaching folyamatban.
A kiscsoportos munka során számos történet és gondolat felmerült, és egyetértettünk abban, hogy nem a megtanult technikákban rejlik a lényeg. Ízelítőül álljon itt néhány szó: lelassulás, meghallgatás, bizalom, elfogadás, megértés, ítélkezésmentesség, értő figyelem, jelenlét, kíváncsiság, rácsodálkozás, csodálat, büszkeség, tükörtartás, átkeretezés, hit.
A közös workshopon szóba került, hogy mik lehetnek a kapcsolódás akadályozó tényezői, és hogy milyen az, amikor kialakul egy mély kapcsolat a kliens és a coach között. A tiszta határok és a keretek megtartása mellett létrejön egy olyan összhang, ami túlmutat a "sympathy" (részvét, sajnálat, vigasztalás) fogalmán, ugyanakkor nem is teljes összeolvadás, vagyis konfluencia.
A mély, empatikus kapcsolódás mintha hasonlítana az elsődleges anyai odaforduláshoz, mely az édesanyában alakul ki a gyermek születése után. Ebben a szeretetteljes térben, az értő jelenlétben tud megszületni az a csoda, ami a transzformációt, a változást létrehozza.
Ebben a helyzetben a belső kritikus szülő megszelídül, és a sérült belső gyermek traumája gyógyul.
A műhely alkalmat adott nem csak a napi munka során felmerült gondolatok rendezésére, de a már meglévő ismeretségek felelevenítésére és új szakmai találkozásokra is.
Nagyon hasznos rendezvény volt, örülök, hogy részt vehettem!
2024.02.21.
Tavaly év végén megtisztelő felkérést kaptam a FelkArt Szépségszalontól, hogy segítsek lebonyolítani egy évindító csapatépítő és problémamegoldó programot.
Az eseményre február elején került sor, melyet vicces ismerkedő játékkal indítottunk.
Ezután komolyra fordítottuk a szót, és a tulajdonos, Farkas Dániel mindenkinek átnyújtott egy ajándékcsomagot, benne egy személyre szóló kéréssel, szóban pedig minden résztvevőnek megköszönt valamit, ami a legjobban fémjelezte a partnere előző évi munkáját.
A következő programpontban mindenki elmondhatta a változtatási kéréseit, majd közös megbeszélés során tették meg a munkatársak a javaslataikat, hogy milyen megoldásokat látnak a folyamatok fejlesztésére.
Végül megegyezés született arról, hogy készül egy bővített házirend, melyben a minimum elvárásokat leírják, annak érdekében, hogy minden régi és új csapattagnak egyértelműek legyenek a közös tennivalók, a felelősségi körök és a kommunikációs elvárások.
A résztvevők örültek, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy közösen beszéljék át a munka kapcsán év közben felmerült feszültségpontokat, és ezek feloldásával indíthatták el az új szezont.
Megállapodtunk abban is, hogy a következő csapatépítő és problémamegbeszélő alkalmat a Húsvét és a ballagások miatti dömping lezajlása után, április végén tartjuk meg.
2024.01.29.
Értékesítő kliensemmel ez alkalommal nem álmokról és vágyakról, hanem a hozzájuk vezető számokról beszélgettünk.
Kielemeztük, hogy a vágyott új otthon eléréséhez mennyi idő alatt mekkora összeget kell összegyűjteni, és ehhez mekkora jövedelemre, és abból mennyi megtakarításra lesz szükségük.
A célok mellé rendeltük a megfelelő eladási számokat. Átgondoltuk, hogy a korábbi évek tapasztalatai szerint milyen szokott lenni az eredmények havi hullámzása, és ezt is figyelembe fogjuk venni a végső tervben.
A tendenciák grafikus megjelenítése sokat segíthet abban is, hogy fenn tudjon maradni a motiváció a jellemzően kevésbé eredményes hónapokban.
Hiszen az értékesítési szakma szépsége és nehézsége is a változatossága.
2024.01.16.
Kliensem rossz lelkiállapotban érkezett. Elmondása szerint fizikai tünetek is gyötörték, ezért féltette az egészségét, és helyre akarta állítani. Alvásproblémával is küzdött, mert olyan munkát végez, ami nem érdekli, olyan emberek közt, akik nem értékelik, olyan munkabeosztásban és elvárások köz, amik túlságosan megterhelőek a számára. Egyoldalúan rajongott egy férfi iránt, ami tovább fokozta a belső feszültségét. Az elutasítástól csúnyának és érdektelennek érezte magát. Azt érzékelte, hogy nem ér semmit.
Sokféle összefüggésben előjött a beszélgetésünkben az élet és a halál témája. Az őt ugyan szerető, de bántalmazó apja halálát távolból is érzékelte, ezerszínű prizma fény, végtelen világosság formájában. Érezte a felé irányuló szeretet sugárzását. Amikor erről beszélt, addig feszült, vibráló kliensemet elárasztotta a nyugalom.
Vezetett meditáció során ezt a nyugalmat, a prizmaszerű fényt terjesztette ki az életére, és az őt körülvevő világra. Ettől sikerült fókuszt váltania, és rádöbbent, milyen jelentéktelennek tűnnek a problémái ebben az új dimenzióban. Minden félelmét lefedte a szivárványszínű fénnyel és az életének eseményei már nem is látszottak olyan súlyosaknak.
Rádöbbent, hogy mindenkiben van egy csoda, a szeretet, benne is és másokban is. A lelke mindenkinek szép, és ehhez képest minden más apró és lényegtelen körülmény.
2024.01.10.
Értékesítő kliensemmel kiértékeltük a tavalyi évét.
Hullámzó eredményei mélyponton voltak, amikor november közepén úgy döntött, hogy felkeres, és a korábban marketingre szánt összeget inkább coachingra költi.
Három alkalom során feltártuk a helyzetet, elhárítottuk a belső az akadályokat és a saját 500 ezres elvárása helyett közösen kitűztük az akkor számára kissé irreálisnak tűnő 700 ezres célt decemberre.
Ezt a célt 3,5 hét megfeszített munkával még sikerült túl is teljesítenie, 810 ezer Ft-os hónapot zárt, amivel olyan bónuszokat sikerült elérnie, hogy összességében 1 millió 300 ezer Ft-os álom bevétellel kezdhette meg a téli szabadságát.
Sose féljetek nagyot álmodni! Ha megvan a megfelelően motiváló cél, ami megéri a fáradozást, lesz alkalom és lehetőség kipihenni azt!
Ő már meg is álmodta a hosszú távú célját, amit le is rajzolt, és megengedte, hogy nektek is megmutassam.
A következő alkalomra számokat is tesznek mögé a párjával, akivel közösen álmodnak a szebb jövőről. És közösen is tesznek érte.
2024.01.03.
Legújabb kliensem régi ismerősöm. Maga is segítő, ezért pontosan tudja, hogy mindenkinek vannak olyan élethelyzetei, amikor nagy szüksége van egy külső érzelmi támogatásra, támaszra. Ő most épp ilyen helyzetben van.
Korábban többször megfordult a fejében, hogy jó lenne eljönni hozzám, de számos kifogást sikerült találnia, hogy miért nem teszi. Másoknak már ajánlott, és meg is kapta a pozitív visszajelzést, amiben ugyan biztos volt, de hát a puding próbája mégiscsak az, hogy megeszik.
Még így is kellett egy véletlen messenger üzenet ahhoz, hogy az év utolsó napjaiban beszélgetés induljon köztünk, és újra ráterelődjön a szó arra, amiről korábban már beszéltünk. Konkrétan arra, hogy a pszichoterápia után kipróbálná coachingot is, méghozzá velem.
Az első alkalommal rögtön a bele tudtunk vágni a lényegbe, hiszen jópár beszélgetésen vagyunk már túl, így az ismerkedési köröket meg tudtuk spórolni.
Ezzel együtt az online helyzetfeltáró beszélgetés így is a szokásosnál hosszabbra nyúlt, hiszen kliensem speciális helyzetű, igen értelmes, gazdag érzésvilágú, és az önismeretben jártas ember, akinek jó rálátása van saját magára, és az érzéseit és gondolatait remekül szavakba tudja önteni.
Éppen ez az oka annak, hogy nálam a coaching ülések ideje nem szigorúan megszabott, hanem alkalmazkodik a kliens igényeihez.
Ebben az esetben még meg is kellett szakítanunk azt egy fontos külső körülmény miatt. Annak az elrendezése után tudott csak teljes figyelmével jelen lenni a folyamatban, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy kialakuljon a coach és a kliens közötti összehangolódás. Ez pedig a közös munka egyik legfontosabb alapfeltétele.